Egy hete nem írtam, és már csak nagyjából emlékszem arra, hogy mit is ettem... az viszont biztos, hogy egy-két szabályszegéssel megúsztam ezt a hetet is. Próbálkoztam főzőcskézni, vasárnap szokás szerint anyósoméknál ebédeltünk, amikor is desszertnek lecsúszott egy szelet eperkrémes piskóta (csak nagyon kevés cukor volt benne, és sok eper). Kedden pedig iszonyú vesegörcsöm lett, ami miatt hányingerem is volt, és inkább csak kekszet tudtam enni. A zöldségféléket nem kívántam, inkább narancsot és mandarint ettem. Ma már ettem rendesen, csak a reggelit hagytam ki a labor miatt. Ebédre paradicsom levest ettem, és lecsós csirkemájat rizzsel az új étteremből. Uzsira kekszet és narancsot ettem, vacsorára pedig egy szelet kenyérre olvasztottam sajtot egy csipet oreganóval és kaliforniai paprikát és ubit ettem hozzá.
Szombati főzőcském egyik alapanyaga volt az amaránt. Hát én nem puffasztottat vettem, hanem egészet, amit a rizshez/köleshez hasonlóan kell elvileg megfőzni, csak nem lesz akkora nagy, mint a köles. Érdekes íze van, állítólag nagyon jó, de még nem igazán tudom, hogy mit kezdjek vele. Most pulykapörkölthöz ettem köretként. Talán kölessel kéne egybefőznöm, és akkor jobb lenne. A másik, hogy elkészítettem újra a cukkínis spagettit, és nagyon jó lett :) És kipróbáltam a piacon beszerzett krémsajt metélőhagymás változatát, ami szintén mennyei.
Hát, nagy vonalakban ennyi történt, és az, hogy az idei konyhai falinaptáram címe: reformkonyha, és minden hónapra van benne egy recept. Amit lehetőség szerint el is fogok készíteni minden alkalommal. Belelestem, és nagyon ínycsiklandozó, ugyanakkor egészséges és az étrendemhez igazodó receptek vannak benne. Majd közlöm természetesen itt is őket.